funiQ logo

This article is not available in română. This is the maghiară version of the article.

Vértestolna

A Gerecse központi részéhez közel, az Öreg-Kovács és a Pes-kő között fekvő község, amely mai is ápolja német nemzetiségi hagyományait.

körmenet előtti díszítés
Körmenet előtti díszítés Photo: funiQ

Túraajánlatok

Kerékpártúrák:

A település nyugati határához közel halad a P turistaút, amelyhez a faluból a P+ csatlakozik. A turistaúton az Öreg-Kovács csúcsát északról megkerülve, a S jelzésre térve, majd ismét a P jelzésen körsétát tehetünk az Öreg-Kovács fennsíkja körül, de áttúrázhatunk Tatabányára is.

A falu déli részéről indul a Kc jelzés, ezen érhetjük el a Tatabánya feletti sűrű turistaút-hálózatot. A településtől keletre halad az Országos Kéktúra.

Látnivalók

Páduai Szent Antal-templom

A község római katolikus templomát eredetileg 1750-ben építették Fellner Jakab tervei szerint, majd 1788-ban átépítették, ezúttal Gött Antal tervei alapján. A templom egyhajós, berendezése jellemzően késő barokk, főoltára és szószéke rokokó stílusú. Orgonája 1858-ból származik Josef Loyp műhelyéből.

Mária-kápolna

Az 1812-ben épült Mária-kápolna a népi építészet remeke. A sárgára festett, nyeregtetős épület a Tardosi út mentén található.

Mária-kápolna
Mária-kápolna Photo: funiQ

Tájház

Egy műemlék sváb parasztházból alakították ki a község tájházát. Az itt berendezett kiállítás a régi sváb család életmódját, használati tárgyait mutatja be, ezzel is hozzájárulva a német nemzetiségi kultúra megőrzéséhez.

Kálvária

Helyi családok 1938-ban építették a kálváriát, de a stációk a háború során megsemmisültek, csak a kőfeszület maradt meg. 2012-ben egy sikeres pályázat segítségével helyi kőművesek újjávarázsolták a kálvária 14 stációját, egy tatai keramikus pedig elkészítette a zöldre festett kálváriajeleneteket.

Egyéb látnivalók: műemlék lakóházak a Petőfi utcában

Szolgáltatások

Szálláshelyek

Csillagvirág Vendégház

Cím: 2833 Vértestolna, Petőfi utca 59.
Tel.: +3630 385-2118
E-mail: info@csillagviragvendeghaz.hu
Web: www.csillagviragvendeghaz.hu

Cili Vendégház 

Cím:  2833 Vértestolna Jánoshegy 1161.
Tel.: +3630 393-78-64, +3634 351-909

Története

Vértestolna nevének eredete egészen a honfoglaló magyarokig nyúlik vissza. Amikor Árpád vezér felosztotta a meghódított területeket, Ketel vezér fia, Alaptolma tulajdona lett a környék, róla kapra nevét a mostani Tolna vidéke.

A község a török időkben elnéptelenedett, ekkor Tolnapusztának nevezték. A falu 1733-ben népesült be újra, ekkor német betelepülők költöztek ide. Akkoriban főleg mezőgazdasággal és állatenyésztéssel foglalkozott a pár száz fős lakosság. Vértestolna a későbbiekben is megmaradt német nemzetiségű falunak, s őrzi nemzetiségi hagyományait.

körmenet előtti díszítés
Körmenet előtti díszítés Photo: funiQ

A világháborúkban elesett vértestolnai lakosok emlékét egy emléktábla örökíti meg.