Kővágóörs északnyugati határában, a Kékkút felé vezető út mellett áll az 1700-as évek elejéről származó mosóház. Az 1940-es évek közepéig használt mosóház az évtizedek során olyan rossz állapotba került, hogy már csak néhány falmaradványa maradt épen. A teljes pusztulástól 2005-ben sikerült megmenekülnie, amikor is permi vörös kőből építettek újjá. A mosóház a Burnót-patak egyik kis ágának partjára épült, amelynek vize állítólag télen nyáron egyaránt 18 °C fokos volt.

A helyi asszonyok általában hetente kétszer mostak. Kedden és szerdán voltak a legtöbben, amikor is a 3-6 órás mosás közben a falu szennyesét is kiteregették.

Habár a mai hagyományok szerint csak újév napján hoz balszerencsét a mosás, a régi hiedelmek sokkal több napon megkímélték az asszonyokat a mosás fáradalmaitól. A nagyobb egyházi ünnepeken és vasárnap természetesen tilos volt a szennyes mosása, de ezen kívül nagypénteken, Luca napján, halottak napján, a Dél-Dunántúlon pedig december 4-én, Borbála napján sem szabadott mosni. Emellett az a hiedelem is közismert volt, hogy aki pénteken mosott ruhát visel, azt könnyen érheti villámcsapás.

Az otthon szétválogatott ruhaneműket talicskán, kordén vagy akár a fejükön egyensúlyozva vitték a mosóházhoz. Ezt követően a ruhákat beáztatták, majd nekiálltak a szennyesebb részeket beszappanozni a házilag készült disznózsír szappannal, utána pedig kézzel és gyökérkefével alaposan átdörgölték. A következő szappanozást követően a ruhákat „pufókba” rakták egymásra, amit a sulykolás követett. A tisztára mosott ruhákat jó erősen kicsavarták, mielőtt hazavitték, hogy aztán rátekerjék a mángoló sodrófára és simára „vasalják”. A fehérneműket és az ágyneműt azonban otthon szappandarabokkal is kifőzték, hogy aztán visszavigyék őket öblítésre a mosóházba.

A mosóház egy egyszerű kőépület volt, aljában az átfolyó vízzel, keresztben és hosszában lefektetett pallókkal. Ezek egyikén a szennyes, a másikon a tiszta ruhákat tartották az asszonyok.

Az épület szomszédságában vágóhíd működött egészen 1949-ig. Ezt általában szombatonként használták, amikor nem volt mosás. Érdekessége, hogy állítólag két, a római korból származó kőlap szolgált asztalként a vágóhídon.